Ökörnyál és lepkefing
Nagy haverok régen.
Jó időben felnézel
Láthatod az égen
János – Amíg talján turistáknak segítettem a tokaji kempingben rendelni, széltoló csavargó(k?) meglovasították imádott 2. világháborús bringámat.
T. Gábor – Azóta is keresem, minden kocsmát megnéztem, mindenki látta, de senki sem vásárolta meg. Holnap lopok egy másikat.
Böbe – Kinek is kellene egy ilyen ütött kopott régiség?! NEKEM!! De hiába keresem így adom lopásra a fejem.
Pali – Lopásra nem adom fejem. Inkább hirdetésben keresem a bringát.
Attila – A dolgok azóta sem lettek meg, jobban kellene vigyázni rájuk.
Zsuzsa – Egy kisfiú éppen kékre festette nagypapája ódon bicikliét, vágyakozva néztem tevékenységét, de minek is keres ezt az ócska biciklit, rég kiment már a divatból, veszek magamnak inkább egy görkorcsolyát.
Judit – Hoppá, mégsem veszek görkorcsolyát, sem bringát, hiszen először lopás jutott eszembe: R-GO nincs pénzem.
T. Gábor – Kiégett az olvasó lámpám takarékos izzója. Holnapig még senki nem tud róla semmit.
Böbe – később észreveszem, de fogalmam sincs hova tettem a tartalékizzókat. Így vagy sötét marad vagy vennem kell egy újat.
Pali – A lomos szekrény aljában vannak a tartalékizzók, így senki sem jön rá, hogy kiégett az olvasólámpám izzója.
Imi – Remélem a héten nem lesz áramszünet.
Judit – De ha lesz is áramszünet nekem úgy is mindegy, mert a lámpámnak nincs izzója.
János – ha pedig egy lámpának nincs izzója az kidobandó felesleges.
Zsuzsa – Majd csak feltűnik valakinek, hogy a fényárban úszó budapesti éjszakában van egy kis ablak, ahol mindig sötét van. Talán azt hiszik eladó ez a kis lakás.
Imi – A Talált tárgyak osztályán, találtam egy kalitkát, benne egy szép jáhó papagájjal, aki tudott artikulálva beszélni.
Zsuzsa – Már rég óta élt ott magányosa Béla bácsi, aki most 60 éves, és már nagyon nehezen jár. Minden reggel megeteti. Már régóta tervezi, hogy megtisztítja a pókhálós ablakot, és nevet is ad a papagájnak, aki kicsit depressziós a sok lim-lom között.
Judit – Béla bácsi most már nem magányos és a papagáj nem depressziós.
János – A papagáj egyre gyakrabban ismételi „te vagy az én legjobb barátom”.
T. Gábor – Egy pet shop boy 100, - eurót ígért érte. Lehet, hogy 150-ért oda is adom.
Böbe – De4 hogyan is adhatnám, hisz ő mondta nekem, tanítás nélkül, hogy neki én vagyok az egyetlen barátja. S, mivel ez az érzés kölcsönös a 150 euró semmit sem ér.
Pali – Bizony jó barát nélkül nem élet az élet, és egy hosszú életű papagáj mellett kivilágosodnak az évek.
Attila – Tömegek érkeznek a Talált tárgyak osztályára, majd jobban kellene figyelni, vigyázni, mások örülnek ha nem veszítik el a dolgaikat.
Imi – A nagypapa egész este kereste a Talált tárgyak osztályát és közben ő maga is eltévedt. Hiába vártuk őt másnap délig.
Zsuzsa – Nagyon elfáradt és leült a parkban egy padra. Egy világító ruhás közterület felügyelő lépett oda hozzá.
Judit – Nagypapa először kicsit megijedt, mert Ő bizony az igazolványát is elvesztette.
János – De aztán feltalálta magát, és a következő sztorit adta elő a led-ruhásnak.
T. Gábor – Tolószékben jöttem. Ebéd után már járóbot is elég volt. Most pedig bot nélkül keresem a személyimet. Hát úgy tűnik csoda történt. Nem hiába változott meg a tér neve: Köztársaságról, II. János Pál Pápára!
Böbe – A felügyelő, hitte is meg nem is a dolgot, de magának különösen nem akart gondot, így annyiba hagyta a dolgot.
Böbe – Folyton folyvást keresek valamit, mindig azt hiszem elveszett. Később persze mikor már egy újabb „elveszett tárgy” után kutatok az előzőt mindig meglelem.
Pali – Így vagyok ezzel és is, csak nem biztos, hogy közben az előzőt meglelem.
Attila – Az emberek májusban hagyják el a legtöbb holmit, akik a hivatalban dolgoznak számítógépes nyilvántartásba veszik ezeket a dolgokat.
Zsuzsa – Nemrégiben nyitották meg az Elveszett gondolatok hivatalát. Itt olyan tárgyak vannak összegyűjtve amiket már rég elfelejtettünk és magunk sem emlékszünk rá. Akkor lehet ide fordulni, ha tudjuk, hogy valamit keresünk, de nem tudjuk felderíteni mit.
Judit – Én tudom, hogy mit veszítettem el, de nem megyek a Talált Tárgyak hivatalába, mert nem akarom újra cipelni.
János – Passz
T. G. – Mottó
Amit nem vesztesz el,
Azt nem kell keresni!
Zsuzsa – Elkezdtem írni, de elveszett a mű tárgya, ezután csak úgy jelölöm X.
Judit – Hálás lennék annak aki megtalálja, mert zsebemet, lelkemet üresnek érzem nélküle.
János – Ha meglelem betömöm üres zsebedet vele.
T. Gábor – Talán nem is fix az az X?
Böbe – Az X mindig fix! Egyenletek, axiómák sora bizonyítja ezt. A zseb pedig talán lyukas, így fordulj meg és kövesd visszafele magadat!
Pali – Ha üresnek érzed a zsebedet, lelkedet, készíts valami mást ami pótolja ezeket.
Attila – Az ügyes embernek megmaradnak a dolgai.
Imi – A tenger fenekén a homokba süppedt egy halászhajó, a tűzpiros korallvirágok belepték a hajó egész testét.
Zsuzsa – Egy búvár úszott a rozsdás lemezek közt, egy tűzpiros virágot talált a hajó gyomrában. Egy flamenko táncost idézett meg benne, aki sokat sírdogált, mert elvesztette a rózsát ami a haját ékesítette. Sehol sem találta, azóta nem táncolt.
Judit – A búvár örömtől repdeső szívvel felúszott a víz tetejére – érezte, hogy ez a kis rózsa valakinek nagyon kedves.
János – A csutorát kivette a szájából, a rózsát beletette és úgy úszott ki a partra, ahol már várta kedvese.
T. Gábor – Mire a haja megszáradt a bográcsban elkészült a cápauszony leves.
Böbe – A kedves örült a piros rózsának és várta már a táncot a búvárbaráttal! Kiderült a „kedves” a latin táncos húga, így neki is elmúlt komor korszaka.
Pali – A hajóroncson talált rózsa nem igazi rózsa volt, hanem vörös korál. Így sikerült egy örök dologgal meglepni a barátnőjét. Boldogan éltek míg meg nem haltak.
Attila – A tintahal főnöke vissza adta a tulajdonosoknak az elveszett tárgyakat.
János – és kerestem elveszett/ellopott bringám csontvázát.
T. Gábor – Már a fémdetektorom is elkopott, de csak római kori ezüstvackokat találtam.
Böbe – Ez is jó de nem az igazi!! Bár a bringám lenne az , egy igazi Magyar Csepel! Ó az a régi vénséges vén Csepel!
Pali – Detektorral keresem, tó fenekén nem lelem a bringámat. Ezért inkább biciklit béreltem.
Attila – Találkozom egy emberrel aki megtalálta a kerékpáromat.
Imi – Megköszöntem és felpattantam a jó öreg drótszamárra.
Csak az a baj, hogy útközben megállítottak a rendőrök. Tegnap említették, hogy már bicikliseket is ellenőriznek. Sajnálatosan fújnom kellett a szondába és most szomorúan ülök a Szentendrei út padkáján, amíg nem ad valaki kölcsön 320 ft-tot vagy egy BKV jegyet, hogy hazajussak elkobozott kerékpárom híján, ami ráadásul nem felel meg a követelményeknek, nem megfelelő a kerék átmérője, és nem elég erős a lámpa fénye. Így azt mondták ha egy hónap lefoglalás után vissza is adják, akkor is csak múzeumi tárgynak.
Judit – Így tovább bandukoltam a csendes tó partján.
