Happy Halloween!!!

video: FlasHback

AnziX

FlasHback video

A magány

Sok emberen látom ivás közben, hogy hihetetlen magányosak, de többféle magány létezik. Valaki az akar lenni, semmit nem tesz ellene, és soha nem is volt másképp. Valaki csak azzá vált, tehetetlen ellene, mert ismeretlen az, amit tenni kellene. Valaki tesz ellene, de rosszul ettől még magányosabbá válik, mert semmi visszajelzést nem kap. Valaki beköltözött a magányba, már elég jól érzi magát benne, berendezkedett erre a létezésre. Néha a felszínre úszik körülnéz vesz egy nagy levegőt és visszabukik.
Az utóbbi nagyon izgalmas! Van egy vendégem (aki tényleg az én vendégem és nem a Mokkáé) nagyon sokáig meg sem szólalt, de nem éreztem, hogy ez zavarná, vagy igényelne pár mondatot, kérdést. Rendelt valamit amit keresztbetett lábbal, (amit himbált) szép komótosan elfogyasztott. Az ablakon nézte az embereket, egy-két párbeszédbe belehallgatott, amit néha megmosolygott. Nem lehetett tudni mi jár a fejében, hogy tetszik neki az amit hall/lát vagy sem. Semmiképp nem volt semleges erre a világra, csak nem reagált hangosan. Volt olyan, hogy begipszelt lábbal érkezett, meg egy összecelluxozott szemüveggel, amit már annyiszor átragasztottak, hogy egy nagy gumóvá vált. Nem igénytelenség ez hanem egyszerűen nincsen praktikus gondolkodása. Megkérdeztem tőle, mi történt.
-Elestem!
Mosolygott és a helyére ült, mint aki kielégített a válaszával. Semmi történet semmi részlet, végül is valószínű tényleg csak ennyi történt, amiről nekem tudnom kell, a többi az ővé nem osztozik velem.
Így telt el kb. 2 év, hogy csak ücsörgött, mosolygott, én nagyon megkedveltem a boldog magányában.
Egy nap a pulthoz jött, és megkérdezte:
-Maga szerint, a Szűz Mária mennyire haragudhatott Istenre, hogy nekünk adta az egyetlen gyermekét? (a nekünk alatt mutatott a kocsmára, és a rosszabbnál rosszabb arcokra.)
Olyan mélyről kérdezte ezt, hogy elgondolkoztam, de válasz helyett csak a vállamat vonogattam. Ez nem most fogalmazódott meg benne, ezzel kel, fekszik. Mielőtt elment volna, még egyszer a pulthoz jött:
-Maga egy háromdimenziós múzeum, köszönöm!
Eltűnt, hetekig nem láttam, egy kicsit már aggódtam. Majd most két ünnep között újra feltűnt. Gondoltam, mivel egyszer már majdnem a beszélgetés szélén álltunk megpróbálok kommunikálni vele. Bármit kérdeztem igen/nem válaszokat kaptam. Naivan az utolsó kérdésem az volt hozzá:
-          Mit csinált karácsonykor?
-          Szédültem a magánytól!


írta, Lonin Krin

kép: Kilátó klubház



Lépésben Holtidő

Búskomor őszi éjszakán barangolok az időben… holtidőben, álmos holdfény... tekint le rám.
Elindulok hát, nem mérem az idő monoton zuhogását.
Találnom kell egy helyet ahol kiléphetek az álló néma jelenidőből.
Ráéreztem a pillanat páratlanul elröppenő kántálására.
Várom, hogy hozzám szóljon valaki a csend megőrjít!
A harangok zúgni kezdtek.
Misére indulnak az asszonyok.
Istenem, már megint sírás lesz a vége…

(közös írás, október)
(kép: Magritte)Bővebben

LÉPÉSBEN ÁLMOM LASSAN ÉGIG KÚSZIK KÍNZÓ HONVÁGY VISSZAHÍV Gőz Sándor

Készítette: Palackposta Műhely

Jóna Zsolt: Gábor bácsi emlékére!

Felszólította őt az ég

Pedig sok dolga volt itt még a földön

Egy jó tanárnak, ki szerette munkáját

És jól tudta kezelni a gyereksikítást

A csoportok, az ünneplés

Az számára mindig kincs volt

A belőle áradó törődés

 A türelem ura volt

                          

 A tettei örökké velünk maradnak

 Mert ő az iskolának élt

 Az én kisfiam is, a kezei között nőtt fel

  Soha nem feledem jótettét

                          

 Mely világ, mi zord és kemény

Hol kevésbé ismerik, hogy bocsánat

De te kisdiák hibáztál, ő megértett

És majd apaként féltett

                         

 Ki ismerte őt, az sosem feledi

 Egy igazi jó tanárt

 A végső búcsút, mert ma a mennybe megy

 És nem tér vissza már

                          

 De emléke örökké bennünk marad

 Könnyeket érdemlő tettei

  A türelem jóság, bizony ő volt

  Sírjunk érte, mert megérdemli

                      

  Nincs köd, mi emlékét feledtetné

  Mert ő az iskolának élt

  Nincs múló gyászos búcsúzás

   Mert Ő a szívünkben tovább él!

Marton Ágnes: Sütőtök

A tök a Föld egyik leguniverzálisabb adománya.

Lehet sütni, főzni, és apróbb termetű társai,

Dísze is lehet a lakásnak.

Sportban is kisegít téged,

Ha nincs kéznél a medicinlabda,

Vedd elő a kamrából és labdázzatok vele.

Lámpás is lehet az éjszakában,

Sötét téli napokon kivágott fényei  játékszer csintalan csillagocskáknak,

Kik vígan bújócskáznak benne.

Csak egyre vigyázz-

Legyél vele jóba!

Nehogy megsértődjön s a tökkelütöttek táborát szaporítsad!

Statuettes: Heads (Fejek - kisplasztikák, Kilátó Klubház)

Statuettes: Heads (Fejek - kisplasztikák, Kilátó Klubház, Soteria Alapítvány)

Paintings (Festmények)

Dellamarió Anita: Az elengedett eb . . .

A botot elhajította,

pórázomat nem szorította,

elengedett szabadon,

így lett a természet otthonom.

Tán nem tudta, hogy tette;

azt vesztette el ki legjobban szerette,

egy ebet, ki szemével is jelzett;

s benne érzéseket keltett.

Nem tehetett róla,

gondolta: - más kutyája volna,

ki csahol néki egész nap,

s ki mellett szabadabb.

Így maradt az eb árván,

s az utcákat járván,

kereste négylábú barátját,

s a legjobb útitársát.

photo: Kilátó Klubház

Gőz Sándor: A Show örökké tart

  

tűz vagy lángod

porig égeti házad

halott álmod

feltámasztja vágyad

visszatérni a sírból is lehet

holt élőkön nevetsz

víz vagy csepped

heves torkodra szalad

lélegzeted

azon „forral” elakad

itt azok vagyunk amit álmodunk

a kapun túljutunk

holt újszülött

a Föld küldött

vissza hogy az

élő lelkek

tudják

hogy te élsz

bár a Földben vagy

a show még tart

toronyból indulsz

törött szárnyad földhöz vonz

a katakombán túl

a feljutás szörnyű gond

kézben gránát – talpad alatt akna

őrült sakk – matt

                             vesszőfutás

életed szomorú

halottvirrasztó

hivatásod koszorú

siralomvölgy – a halk szó fáradtsága

a LYUK – távolsága

                             lefordítva minden dominó tégla fekete

akár győzünk akár nem

a játék vége a Sötét Halál lesz

holt újszülött

holt újszülött

visszatérsz

hogy az

élő lelkek

tudják

hogy a

Show örökké tart

ablak nélkül

a homály

megsúgta

hogy a

Show

a Show örökké tart

a Show örökké tart

 festmény: Kilátó Klubház

Lonin Krin: Irénke

Egy nyáron keresztül volt vendégünk, szezonális presszótöltelék.
Hatvanas éveiben járó, még az „ánti” világból itt maradt nő volt.
Gyakran járt hosszú fekete szoknyában, amit nem viselt, hanem inkább vonszolt magán.
Végtelenül kecses mozdulatai voltak, az indiai táncosok merev mozdulatai jutottak az eszembe,
amikor rágyújtott, vagy egyszerűen csak kiment az ajtón.
Oroszországban született, és a vonásain is lehetett látni valamilyen merev hidegséget,
rikító kék szem és hófehér ősz haj.
Annyira erős volt az arca, hogy tudtad: ennek az arcnak története van!
 Furcsa volt elsőre, hogy igazán nincs „ivási szokása”, mindig azt rendelte,
amit az előtte lévő vendég ivott.
Igazából nem rendelt, csak mutogatott. Hol a sörcsapot, hol a kávégépet,
hol pedig a régi Cornelius gépet fogdosta rendelésképpen!
Volt egy tipikus mozdulata, amikor nem inni akart.
A pult elé állt a két mutatóujját felém irányította (mint amikor valaki a tutit jelzi)
és én tudtam: a mosdó kulcsra van szüksége!
Négy hónap alatt csak pár szót, néha mondatokat hallottam tőle.
Órákat ült némán egy pohár sör mellett, és dohányzott.
Nem volt szüksége senkire és semmire. Egyetlen merev mozdulat volt az egész nő.
Csak bámult ki az ablakon, a cigarettafüstöt a megfelelő tempóban fújta ki.
Semmi nem jött a felszínre, nem lehetett tudni éppen mi történik benne.
A teste nagyobb volt, mint a lelke és valahogy az volt az érzésem,
hogy ez  lelke csak kering benne idegenül, mint egy bérlő!
Volt egy kötelező forgatókönyv, ami szinte minden egyes alkalommal megtörtént.
Egy kívülálló, aki nem ismeri csak annyit lát, hogy a magányos nő egyedül ül,
nincs senki mellette és csak arra vágyik, hogy valaki beszélgessen vele.
Ez természetesen nagyon nem így volt. Ő azért járt ide, hogy végre hallgasson.
Egy alkalommal egy szolidan spicces nő leült mellé, s gondolta,
majd ő megmenti ebből a magányból.
Megállás nélkül beszélt hozzá az élet egyszerű szépségeiről
(persze kommersz szépségeket hozott fel,mint „kék az ég, süt a nap”).
Átölelte, próbálta felrázni, megsimogatta a fejét, rendelt neki egy pohár sört,
elkérte neki a mosdókulcsot, vett neki cigit, próbált anya lenni.
Irénkét igazán nem hatotta meg semmi, nem ellenkezett, és nem is bólogatott semmire,
ugyanabban a mozdulatlanságban hallgatott végig, még csak a nő szemébe sem nézett!
Így telhetett el kb. egy óra, amikor érezhette, hogy nagyon behatoltak abba a szférába,
ahová már nem enged be senkit.
A hirtelen szerzett partner csak beszélt, beszélt, és beszélt, amikor Irénke nagyon
szigorúan a szemébe nézett és azt mondta:
- Még egy szó, és megöllek, szivi!


Lonin Krin

Palackposta Műhely a Facebook-on is!!!!!!!!!!!!!!!!!