Black Friday

Lengyel Tibor alkotása

Kristóf Miklós

Hullámverés

Hullámverés

Kéklő bérc Õ mézillatú alma Õfeltámadás hullámpart Naplemente tisztás Õjapán sziklakert.

Erdő szélén zuhanó Û tarkaszárnyú fehér pillangó

Levegőben táncol, repdes Û esőtől nedves faágon, pillog.

Marton Ágnes alkotása

A telihold vándorai (A komornyik álma)

A komornyik a szobájában van, előveszi a Vlagyivotkás üveget. Lopva körülnéz és tölt magának. Azt mondja egészségemre és
a tükörképével koccint.

A bakelit szobából hozat magának egy lemezt, Straussz denevérjét, miközben hallgatja, többször koccint a tükörképével. Mikor újra koccintana, a hasonmása szépen lassan hátrálni kezd,  egyre messzebb kerül tőle, úgy érzi utána kell mennie. Egyszer csak belép a tükrön túlra.

A tükrön túli világban belép egy trónterembe és a trónon ül egy macska királynő, vörös szőrme bundája van, kezében az elveszett esernyő. Lábánál heverészik egy cirmos kandúr. A komornyik álmában szétnyitja az esernyőt és akkor nagy vihar kerekedik, mennydörgés, villámlás, kicsapódnak a palota ablakai, eltörik
a kínai váza, belőle kiugrándoznak az egerek.

Egy hintó jelenik meg a palota előtt. Kutyák vannak elé fogva, egy macska ül a bakon aki káromkodik, - a kutyaúristenit,
a kutyafáját. A hintó egy külvárosi sikátorba érkezik meg. Kormos tűzfalak, kémények, raktárépületek. Harpoon street (Szigony utca) Észre vesz egy lépcsőt ami vonza magához, és ahogy lépne fölfelé a lakásajtó egyre távolodik. A falakon egér graffitik. Összecsukja az esernyőt. Az ajtóban megjelenik egy macskamancs, int - hogy menjen be a szobába, és szempillantás alatt átlebeg a lépcsőn, mint egy mágnes beszívja a gyertyfényben úszó terem. Középen a széken ül az igazi királynő,  keze összekötözve,  körülötte a bandita macskák.
A királynő segítségkérő hangon megszólal, felismerhetetlen idegen nyelven és egy opera jegyet nyújt át,ami Strauss Denevérjére szól. Felszalad egy egér a komornyik ruháján, és megcsiklandozza a nyakát, akkor hirtelen felébred.
A valóságban egy egér szalad végig a padlón. A Buckingham palotában egy egér lakik, a komornyik szobájában a tükör mögött. A komornyik kábán odasétál az ablakhoz, és elhúzza a nehéz bársony függönyt. Hajnalodik. . .

(közös írás)

 

 

 

(Egy fél rémálom)

 

       Azon a napon indult az egész. Álmok a falon innen, s túlon – túl a sivár valóság mezsgyéjén.

Szép estének néztünk elébe, bár már éjszakába hajlott, amikor Nyikorovics a pohár fenekére nézett. A palotában csend volt, sehol semmi zaj vagy nesz.

      Mi van ember? Nem Macska. Zavarodottság ült ki barátunk arcára, amikor szembesült önnön arcképével a tükörben. Ez lennék? Nem! Mi ketten vagyunk. A tükörember meg a kívülálló. A vodka elfogy lassan, jó lenne már valami után nézni.

Átlépni a vízióba, ott mindenből van elég. A tükörember hátrál. Hova mész Barátom? A koccintáson

átesvén  –  most tegezhetem magam – gondolta. Nem baj – sétáljunk egyet, és átlépett tükörfalon. A tükör megfeszült és magába szívta az utazót. A sötét nem kérette magát, rátört

a fáradtsággal együtt.

 Indul az utazás!

 Ez az alkalom az ünnepélyességé – valahogy más, mint a hallgatás bölcsessége. Itt mindenki együtt a másikkal és a mássággal, őszintén beszélhet az elképzeléseiről.  Nem vagyok már gyerek – gondolta, életemnek ebben a szakaszában bátran bele az új szakaszba.

Vidáman és szomorúan – mint a parkban, ifjonti korában a lánnyal, aki végül elhagyta, s ezek után más szemmel nézvén a világot, a valóság és a vízió összemosódott.

A trónterem szürke volt, egyetlen fény a királynőtől jött. De furcsa! Ez egy macska! Zavarosak a valóságról alkotott világ képei. Nőies cicus! Szép, de nem hasonlít Viktóriára.

Az esernyő! A macskahölgy átnyújtotta az ernyőt. Ő elég sután, de végül is kinyitotta.

Képies zűrzavar a forgatagban. Villámok cikáztak át a feje fölött, az ablaktáblák kicsapódtak, az üvegek ripityára törve hullottak a semmibe. A leborult váza utolsó darabjait egy csapatnyi egér tette magáévá.

Eszméletlen száguldás vette kezdetét. Komornyikunk az utcán találta magát a kutyafogatos hintó előtt. A nyitott ajtó hívogatta, és ő eleget téve a lehetőségeknek felszállt. A kocsis fel, besegítette a puha párnák közé, majd rácsukódott a mezítelen tétovaság tükörkapuja.

Az első állomások után, amik még diszkrétnek tűntek – jött a pokol. Koszos tűzfalak, sikátorok, raktárépületek közt lépett álmába az Épület. Leszállván már feladta, hogy érti a konkrét filmet, amelyben Ő most a főszereplő. Hirtelen lépcsők halmazai torlódtak elő a semmiből.

Le, s fel. Felfelé menet valahogy sehogy nem akartak elfogyni a lépcsők. Mindig új, s újabb került elő, végtelennek tűnő közhelyes félrelépések kerültek terítékre. Egy mancs – kiáltott. Segítség, és már benn állt királynője és gyönyörű palástja előtt.  A királynő kezébe adott egy borítékot. Kinyitván, s látván a jegyet az Előadásra, már nem tudta, mi fog történni. Neki kellett a következő jelenetet megírnia. Az ernyőt becsukván szinte minden macska, akik előtte össze-vissza nyávogtak eltűntek, a képsor olyan valóságosnak tűnt, de egy puffanás véget vetett a sötétség diadalmenetének.  Legurult az ágyról, feje koppant a padlón. Kedvenc házimacskája, aki eddig a hasán nyugodott, most ugrott és rémült nyávogással kivágtatott a szobából.

     A kutyafáját!  Felordított, mert a széttört pohár összevérezte saját vérével.  Pillanatok alatt átstartolt a palotán, és látván, hogy királynője, akinek szobája előtt a testőr szundított, békésen alszik az ágyában. Csak egy rossz álom, gondolta, és elindult a kamrába, hogy magához vegye kábultsága következő üvegét.

Indulhat a sorban álló…

 

„Hűs tavaszi szél

Halálra ítélt

Omló életét

Letétbe tevé.”

 

„Elcsigázott, ázott vágyak imája úszik az álmában halálraítélt erdő fái felett.”

 

Gőz Sándor

 

 

 

Mediterrán udvar

Táncoló tűzszikrák

Hajnali pára tükrében árnyék

Borostyánkönnycseppbe zárt emlék

Olajfák között ébred a völgy

Izzó patkó dobog a sziklák között

Tenger felől hóviharfelhő érkezik

Hidegrázásban perzsel a láz

Szőlőlugasban fáradt kenyérmajszolók

Érdes tenyér, mint szőlőgyökér vállamon

(közös írás)

Köd, vasút, macska . . .

Sűrű ködben fuldoklott a Brytoni vasútállomás. Két árnyalak közeledett, szemük sárgán villogott, mint a távoli szemafor lámpája. (Az állomásfőnök már jól ismerte a két vásott léhűtőt. A bakter szikár, borostás arcán, enyhe mosoly jelent meg, a két váratlan jövevény láttán.)

 A bakter egy pillanatra megdermedt, remegő kézzel egy lapos üveget vett elő. Eszébe jutott egy régi nyomasztó emlék: pont egy éve történt, hogy ezen a helyen egy üres vagon gurult át a bakterház előtt. Nem messze tőle megállt. Óvatosan közelített. Aztán lábujjhegyre állt és benézett a kormos ablakon, egy étkezőkocsi volt. A cigarettafűtsben egy kis lámpa, halványan égett az asztal közepén, alatta egy hosszú porcelán tányér és halcsontváz hevert.

Egy fehér bundás lény ölelt egy fekete gombolyagot. Lázálom volt vagy látomás, vagy valami más? A bakter fázósan fejébe húzta sapkáját és visszahátrált kuckójába és magára zárta az ajtót. A kapcsolószobában még forrt a teavíz. A szíve úgy vert, mint a távírógép monoton kattogása.

(Előzetes)