A telihold vándorai (A komornyik álma)

A komornyik a szobájában van, előveszi a Vlagyivotkás üveget. Lopva körülnéz és tölt magának. Azt mondja egészségemre és
a tükörképével koccint.

A bakelit szobából hozat magának egy lemezt, Straussz denevérjét, miközben hallgatja, többször koccint a tükörképével. Mikor újra koccintana, a hasonmása szépen lassan hátrálni kezd,  egyre messzebb kerül tőle, úgy érzi utána kell mennie. Egyszer csak belép a tükrön túlra.

A tükrön túli világban belép egy trónterembe és a trónon ül egy macska királynő, vörös szőrme bundája van, kezében az elveszett esernyő. Lábánál heverészik egy cirmos kandúr. A komornyik álmában szétnyitja az esernyőt és akkor nagy vihar kerekedik, mennydörgés, villámlás, kicsapódnak a palota ablakai, eltörik
a kínai váza, belőle kiugrándoznak az egerek.

Egy hintó jelenik meg a palota előtt. Kutyák vannak elé fogva, egy macska ül a bakon aki káromkodik, - a kutyaúristenit,
a kutyafáját. A hintó egy külvárosi sikátorba érkezik meg. Kormos tűzfalak, kémények, raktárépületek. Harpoon street (Szigony utca) Észre vesz egy lépcsőt ami vonza magához, és ahogy lépne fölfelé a lakásajtó egyre távolodik. A falakon egér graffitik. Összecsukja az esernyőt. Az ajtóban megjelenik egy macskamancs, int - hogy menjen be a szobába, és szempillantás alatt átlebeg a lépcsőn, mint egy mágnes beszívja a gyertyfényben úszó terem. Középen a széken ül az igazi királynő,  keze összekötözve,  körülötte a bandita macskák.
A királynő segítségkérő hangon megszólal, felismerhetetlen idegen nyelven és egy opera jegyet nyújt át,ami Strauss Denevérjére szól. Felszalad egy egér a komornyik ruháján, és megcsiklandozza a nyakát, akkor hirtelen felébred.
A valóságban egy egér szalad végig a padlón. A Buckingham palotában egy egér lakik, a komornyik szobájában a tükör mögött. A komornyik kábán odasétál az ablakhoz, és elhúzza a nehéz bársony függönyt. Hajnalodik. . .

(közös írás)

 

 

 

(Egy fél rémálom)

 

       Azon a napon indult az egész. Álmok a falon innen, s túlon – túl a sivár valóság mezsgyéjén.

Szép estének néztünk elébe, bár már éjszakába hajlott, amikor Nyikorovics a pohár fenekére nézett. A palotában csend volt, sehol semmi zaj vagy nesz.

      Mi van ember? Nem Macska. Zavarodottság ült ki barátunk arcára, amikor szembesült önnön arcképével a tükörben. Ez lennék? Nem! Mi ketten vagyunk. A tükörember meg a kívülálló. A vodka elfogy lassan, jó lenne már valami után nézni.

Átlépni a vízióba, ott mindenből van elég. A tükörember hátrál. Hova mész Barátom? A koccintáson

átesvén  –  most tegezhetem magam – gondolta. Nem baj – sétáljunk egyet, és átlépett tükörfalon. A tükör megfeszült és magába szívta az utazót. A sötét nem kérette magát, rátört

a fáradtsággal együtt.

 Indul az utazás!

 Ez az alkalom az ünnepélyességé – valahogy más, mint a hallgatás bölcsessége. Itt mindenki együtt a másikkal és a mássággal, őszintén beszélhet az elképzeléseiről.  Nem vagyok már gyerek – gondolta, életemnek ebben a szakaszában bátran bele az új szakaszba.

Vidáman és szomorúan – mint a parkban, ifjonti korában a lánnyal, aki végül elhagyta, s ezek után más szemmel nézvén a világot, a valóság és a vízió összemosódott.

A trónterem szürke volt, egyetlen fény a királynőtől jött. De furcsa! Ez egy macska! Zavarosak a valóságról alkotott világ képei. Nőies cicus! Szép, de nem hasonlít Viktóriára.

Az esernyő! A macskahölgy átnyújtotta az ernyőt. Ő elég sután, de végül is kinyitotta.

Képies zűrzavar a forgatagban. Villámok cikáztak át a feje fölött, az ablaktáblák kicsapódtak, az üvegek ripityára törve hullottak a semmibe. A leborult váza utolsó darabjait egy csapatnyi egér tette magáévá.

Eszméletlen száguldás vette kezdetét. Komornyikunk az utcán találta magát a kutyafogatos hintó előtt. A nyitott ajtó hívogatta, és ő eleget téve a lehetőségeknek felszállt. A kocsis fel, besegítette a puha párnák közé, majd rácsukódott a mezítelen tétovaság tükörkapuja.

Az első állomások után, amik még diszkrétnek tűntek – jött a pokol. Koszos tűzfalak, sikátorok, raktárépületek közt lépett álmába az Épület. Leszállván már feladta, hogy érti a konkrét filmet, amelyben Ő most a főszereplő. Hirtelen lépcsők halmazai torlódtak elő a semmiből.

Le, s fel. Felfelé menet valahogy sehogy nem akartak elfogyni a lépcsők. Mindig új, s újabb került elő, végtelennek tűnő közhelyes félrelépések kerültek terítékre. Egy mancs – kiáltott. Segítség, és már benn állt királynője és gyönyörű palástja előtt.  A királynő kezébe adott egy borítékot. Kinyitván, s látván a jegyet az Előadásra, már nem tudta, mi fog történni. Neki kellett a következő jelenetet megírnia. Az ernyőt becsukván szinte minden macska, akik előtte össze-vissza nyávogtak eltűntek, a képsor olyan valóságosnak tűnt, de egy puffanás véget vetett a sötétség diadalmenetének.  Legurult az ágyról, feje koppant a padlón. Kedvenc házimacskája, aki eddig a hasán nyugodott, most ugrott és rémült nyávogással kivágtatott a szobából.

     A kutyafáját!  Felordított, mert a széttört pohár összevérezte saját vérével.  Pillanatok alatt átstartolt a palotán, és látván, hogy királynője, akinek szobája előtt a testőr szundított, békésen alszik az ágyában. Csak egy rossz álom, gondolta, és elindult a kamrába, hogy magához vegye kábultsága következő üvegét.

Indulhat a sorban álló…

 

„Hűs tavaszi szél

Halálra ítélt

Omló életét

Letétbe tevé.”

 

„Elcsigázott, ázott vágyak imája úszik az álmában halálraítélt erdő fái felett.”

 

Gőz Sándor