A magány

Sok emberen látom ivás közben, hogy hihetetlen magányosak, de többféle magány létezik. Valaki az akar lenni, semmit nem tesz ellene, és soha nem is volt másképp. Valaki csak azzá vált, tehetetlen ellene, mert ismeretlen az, amit tenni kellene. Valaki tesz ellene, de rosszul ettől még magányosabbá válik, mert semmi visszajelzést nem kap. Valaki beköltözött a magányba, már elég jól érzi magát benne, berendezkedett erre a létezésre. Néha a felszínre úszik körülnéz vesz egy nagy levegőt és visszabukik.
Az utóbbi nagyon izgalmas! Van egy vendégem (aki tényleg az én vendégem és nem a Mokkáé) nagyon sokáig meg sem szólalt, de nem éreztem, hogy ez zavarná, vagy igényelne pár mondatot, kérdést. Rendelt valamit amit keresztbetett lábbal, (amit himbált) szép komótosan elfogyasztott. Az ablakon nézte az embereket, egy-két párbeszédbe belehallgatott, amit néha megmosolygott. Nem lehetett tudni mi jár a fejében, hogy tetszik neki az amit hall/lát vagy sem. Semmiképp nem volt semleges erre a világra, csak nem reagált hangosan. Volt olyan, hogy begipszelt lábbal érkezett, meg egy összecelluxozott szemüveggel, amit már annyiszor átragasztottak, hogy egy nagy gumóvá vált. Nem igénytelenség ez hanem egyszerűen nincsen praktikus gondolkodása. Megkérdeztem tőle, mi történt.
-Elestem!
Mosolygott és a helyére ült, mint aki kielégített a válaszával. Semmi történet semmi részlet, végül is valószínű tényleg csak ennyi történt, amiről nekem tudnom kell, a többi az ővé nem osztozik velem.
Így telt el kb. 2 év, hogy csak ücsörgött, mosolygott, én nagyon megkedveltem a boldog magányában.
Egy nap a pulthoz jött, és megkérdezte:
-Maga szerint, a Szűz Mária mennyire haragudhatott Istenre, hogy nekünk adta az egyetlen gyermekét? (a nekünk alatt mutatott a kocsmára, és a rosszabbnál rosszabb arcokra.)
Olyan mélyről kérdezte ezt, hogy elgondolkoztam, de válasz helyett csak a vállamat vonogattam. Ez nem most fogalmazódott meg benne, ezzel kel, fekszik. Mielőtt elment volna, még egyszer a pulthoz jött:
-Maga egy háromdimenziós múzeum, köszönöm!
Eltűnt, hetekig nem láttam, egy kicsit már aggódtam. Majd most két ünnep között újra feltűnt. Gondoltam, mivel egyszer már majdnem a beszélgetés szélén álltunk megpróbálok kommunikálni vele. Bármit kérdeztem igen/nem válaszokat kaptam. Naivan az utolsó kérdésem az volt hozzá:
-          Mit csinált karácsonykor?
-          Szédültem a magánytól!


írta, Lonin Krin

kép: Kilátó klubház