Koncert és performansz kíséretében mutatták be a Palackposta művészeti folyóirat második számát, a budapesti RS9 színházban. A lap nem klasszikus kulturális magazin: szerzőinek többsége mentális problémával küzd, a publikált szövegek pedig sokszor csoportmunka eredményei. A Palackposta így egyfajta közös naplónak tekinthető – üzenetnek, ami eljuthat a szélesebb közönséghez is.
Őrület, őrület, de van benne rendszer
A meghirdetett időponthoz képest fél óra késéssel kezdődött a folyóirat-bemutató; az RS9 pincefolyosóin lépni is alig lehetett, kisebb tömeg várta a kezdést – a közönség jó részét az alkotók, illetve barátaik és családtagjaik tették ki, ahogy ez egy irodalmi est esetében megszokott. Elképzelni talán bizarr vagy épp ijesztő lehet, de a valóságban teljesen természetes és barátságos ez a közeg egy, magát normálisnak képzelő résztvevő számára: dolgozott bennem a bulvár ördöge, titokban valami látványosra, különösre számítottam, de csalódnom kellett – még a legfurcsább vendég, az arcát dupla maszkkal takaró férfi is teljesen hétköznapian trécselt ismerőseivel. Az ember hajlamos elfelejteni, hogy nincsenek éles határok: ha valakinek pszichés gondjai akadnak, attól megszokott életvitelt is folytathat, és nem lesz tőle idegen, más, mint az úgynevezett normális többség. A nívós kivitelezésű Palackposta első és második számát eközben a folyosón lehetett megvásárolni –egy villamosjegy áráért.
Játék, ami vérre megy
Az est a kezdetek bemutatásával indult: „2007-ben, egy beszélgetés során vetődött fel, hogy csinálhatnánk lapot az óbudai Kilátó klubház tagjaival; gyűjteni kezdtük az írásokat, szerveztünk, kezdtük komolyan venni magunkat” –és ez lett belőle”, mesélte a program egyik szervezője, Horváth Krisztina, szociális munkás. Kollégája, Kamondy Imre elmondta, a tervezés során szerkesztőséget hoztak létre, nyomdai támogatással pedig lehetőségük nyílt a formálódó lap tényleges kiadására is. Laurie Anderson egy szomorú számával aztán megkezdődött az előadás. A szerzők hol maguk olvasták fel verseiket, novelláikat, hol színészre bízták az előadást– a bemutató körforgás-szerűen zajlott, és maguk a művek is hordozták ezt a dinamikát; az egyes szövegek asszociációs láncban kapcsolódtak egymáshoz, a csoportos alkotómunka kereteit követve. Így értünk el egy tengerbe dobott palack leveleitől a biciklizésig, a kerékpár küllőitől és vázától a rácsokig, a rácsok között pedig egy szanatóriumi kezelést láthattunk – a komikus, sokszor gyermeteg előadás ekkor egy pillanat alatt csapott át drámába, sőt tragédiába. „Életem tört értelem” – szavalta az egyik költő, orvosi diagnózisnál is pontosabban fogalmazva meg helyzetét. „Légy őrült, különben megbetegszel” – hangzott el egy másik versben, utalva a pszichiátriai kezelésre. A szereplők eközben nem csak felolvasták, de el is játszották műveiket: a gyógykezelés bemutatása minden ügyetlenségével együtt olyan volt, mint egy segélykérés - játék, ami vérre megy. A közönséget aztán egy táncprodukció rázta fel: jól szituált idős hölgy járt fátyoltáncot, vad ritmusú etnotechnóra; vastapsot kapott, amit boldogan köszönt meg. Végül, a felolvasóest zárásaként Rontó Lili lépett fel az És az inter nevű zenekarral –a sanzonos, kissé a Balaton együttesére emlékeztető zenét szintén jól fogadta a hallgatóság.
Jól jönne a segítség
A felolvasó est a Sotéria Alapítvány klubházainak, a Matéria és a Kilátó klub összefogásával született meg – mesél a program hátteréről Soltész Ágnes, Soteria Alapítvány kuratóriumának elnöke. Elmondásából kiderül, a művészeti kiadvány csak egy szervezet tervei közül: azt szeretnék, hogy kikerülhessenek az intézményes keretekből és, krízisközpont helyett egy igazi találkozóhelyet teremtsenek a mentális betegségekkel küzdőknek. Kávéházat hoznánk létre, ahol csoportos foglalkozás, beszélgetés és kreatív munka zajlana – s ahol a részvétel nem lenne kötelező jellegű, részletezi céljaikat Soltész. Az élhető környezet megteremtéséhez ugyanakkor az óbudai klub renoválására lenne szükség: a panelház aljában működő klubáz állapota leromlott, fűtése sem megfelelő. „A III. kerületi önkormányzat ugyan támogat minket, és állami normatívát is kapunk az ellátottak után – mondja a szociális munkás – de ez sajnos még nem elegendő.” A Sotéria Alapítvány egyébként éppen azért jött létre, hogy „ellátottak” helyett önálló, döntésképes emberekkel dolgozzon; feladatának a betegek humánus, nem kényszeren alapuló rehabilitációját tekinti, amelynek része az alkotómunka –az írás, festés vagy akár a lapszerkesztés is. A alapítvány magyarországi szervezetének tevékenységéről és klubjairól az alábbi oldalon lehet tájékozódni.
Koncz Tamás
Képen : Fáklya Ágnes, Kamondy Imre és Horváth Kriszta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.