Gőz Sándor: ÁLOM

Álom volt, furcsa álom – mindig azon csodálkozom, hogy néha még látom.
Jött – csak úgy – töretlenül – kopogtatás, köszönés nélkül, megjelent a láthatáron.
Rám rontott, olyan hirtelen, hogy úgy éreztem magam, mint egy magas várrom.
Akin átrobogott egy gyorsvonat, letaglózott, s nem volt, aki reám várjon.
Feküdtem, moccanni nem mertem, mert pokolian rázott. Ázott veréb rám ront. Ott.
Megpróbáltam valamit, ami már régen rám talált és köszöntött – BOLOND!
Lassú esőcseppek, táncából látszó harmatcsepp – vádol, s a homlokomról startol.
Menekülés? Távolság? Mondd gondolat – hol vagyok?
Sötét, mint az alagút, de a végén látszó fénysugaram – apró.
Lebegés – Elindulok, de nem tudom, nem tudhatom.
Mit? A valóságot. Kutatom, de nem marad, maradhat más csak a vízió.
Csendben. Esély nélkül. Mi történhet még? Valami változás? Az életben – komoly?
Gyönyörű hullámzás. Tenger. Illatfelhő. Találkozási pontok?
….....................................................................................................................................
Gyötrő kíváncsiság................akkor...............áthatol.................
….....................................................................................................................................
Nyávogás. Csiklandoz.
Megjelent a macskám, ismertebb nevén a Cirus. Éhesen nézett Rám – két pont.
Miáu!!! Még egyszer. Kelj fel Gazdi!!! …......Leugrott, s a tálhoz baktatott.


ÁLOM
ÁLOM
ÉDES ÁLOM
VONAT ÁLL AZ ÁLLOMÁSON



 Gőz Sándor